Szívroham vitte el a tudóst

Százharminc éve, 1882. április 19-én halt meg Charles Darwin angol természettudós, akinek másfél évszázada megfogalmazott, azóta is viták középpontjában álló evolúcióelmélete alapjában forgatta fel a hagyományos világképet. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Darwin 1809. február 12-én született. Tanulmányait tudós apja legnagyobb bánatára elhanyagolta, de azért elkezdte az orvosi egyetemet. A vér és szenvedés látványát azonban nem tudta elviselni, így egy idő után a jogi karra iratkozott át, ezt viszont kibírhatatlanul unalmasnak találta, végül Cambridge-ben teológiai diplomát szerzett. Papi szolgálatát soha nem kezdte meg: a természettudományok, a geológia és a botanika iránt érdeklődő fiatalembert huszonkét évesen hívták meg egy föld körüli expedíció tagjának. Az öt évig tartó út során egész életére elegendő kalandban volt része, s szakadatlanul gyűjtötte, rendszerezte az állatokat és növényeket. A Biblia tanaiban és a fajok állandóságában addig szó szerint hívő fiatalember nézetei, tapasztalatai hatására fokozatosan megváltoztak. Hazatérve megházasodott - a precíz tudós előzőleg táblázatba foglalta e fontos lépés mellett és ellen szóló érveket, s miután a mérleg hajszálnyival a házasság oldalára billent, a keresgélést mellőzve unokahúgát vette el.

1839-ben, immár a Royal Society, az angol királyi tudományos akadémia tagjaként visszavonult a nyilvános szerepléstől. Élete végéig remeteként élt London környéki otthonában, különös betegségtől kínozva. Számos gyógymódot kipróbált, de sem a hideg, sem az ecetes zuhany, sem az áramütések nem segítettek, végül húsz percnél többet nem tudott egyhuzamban dolgozni. Orvosai trópusi fertőzésre gyanakodtak, ma úgy vélik, pánikbetegség gyötörte, agorafóbiával és tömegiszonnyal súlyosbítva. Sokak szerint bajai valóban lelki eredetűek voltak, a mélyen vallásos Darwin elmélete súlyos világnézeti következményeitől rettegett.

Darwin az utazása során gyűjtött állatokat vizsgálva jött rá, hogy a fajok helytől és kortól függően átalakulhatnak egymásba. Elődeitől eltérően nemcsak a fajok közti, de a fajon belüli, egyedek közötti versenyt is észrevette. Elmélete szerint az élet állandó küzdelem, amelynek során egyes fajok kihalnak, mások fennmaradnak a természetes kiválasztódás rostáján. A szűkös erőforrásokért versenyző élőlények közül az adott körülményekhez jobban alkalmazkodóknak van nagyobb esélyük, s ezt az előnyös tulajdonságot utódaiknak is továbbadják. (Az evolúció gondolatát már a francia Jean Lamarck felvetette a XIX. század elején, de Darwin érdeme a változások első, tudományosan is elfogadható magyarázata.)

Bár könyve gyakorlatilag 1844-re készen állt, másfél évtizedig visszariadt a publikálástól, hiszen nézetei nemcsak túl radikálisnak tűntek, de a korabeli törvények alapján büntethetőnek is számítottak. Amikor azonban 1858. június 18-án levelet kapott Alfred Russel Wallace angol természettudóstól, aki hasonló nézeteket írt le a fajok változékonyságáról és keletkezéséről, felhagyott a halogatással. Kettejük közös londoni előadása után nyomdába adta A fajok eredete természetes kiválasztódás útján, avagy a létért való harcban előnyhöz jutott fajták fennmaradása című könyvét. A több mint húsz év munka eredményét összegző könyv 1859. november 24-én jelent meg, és még aznap mind az 1250 példány elfogyott.

Központi gondolata, hogy az élővilág fejlődése a természet állandó változásának és átalakulásának természetes következménye; a különböző fajok és a fajokon belüli változatok létrejötte a körülöttük lévő élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható. A gondolat ma már szerfölött egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, és a kortárs T.H. Huxley reakciója is az volt: "Milyen buta vagyok, hogy nem nekem jutott eszembe!"
Érdekesség, hogy Darwin csak művének címét nem tudta megmagyarázni. Azt tökéletesen leírta, hogyan lesz egy faj erősebb vagy jobb, de azt nem, hogyan keletkezik. Ezt később Mendel és az örökléstan tette meg.



A könyv óriási vihart kavart, nézetei ugyanis nem voltak összeegyeztethetők a bibliai világteremtéssel és az isteni beavatkozással. Támadták Linné hívei is, akik attól tartottak, hogy ha az osztályozott fajok nem örökérvényűek, rendszerező munkájuk megkérdőjeleződik. Darwin 1865-ben megkapta ugyan a Royal Society kitüntetését, de nem evolúciós elméletéért.
A tudóst azonban semmi nem téríthette el igazától, sem lelkesedés, sem megbotránkozás, sem dicsőség. További műveiben A fajok eredetét folytatta, és 1871-ben felvetette, hogy az ember rokonságban állhat az emberszabású majmokkal (azt soha nem állította, hogy az ember a majmoktól származna). Életének utolsó évtizedében elsősorban botanikai kutatásokat végzett, és felfedezte, milyen fontos szerepet játszanak a férgek a talaj termőképességének javításában - e könyve legalább annyira népszerű lett, mint A fajok eredete.

Darwin szívroham következtében halt meg 1882. április 19-én. A westminsteri apátságban a brit nagyságok között temették el - a kormány részéről ez az egyetlen megtiszteltetés érte.